A kastély

Egykor és Most 

A Teleki – Tisza - kastély története:

Az eddigi kutatások szerint a Teleki-Tisza-kastély, másnéven Nagykovácsi kastély valamikor a 19. század közepén épült vadászkastélyként. Az évtizedek folyamán rengeteg változtatáson esett át, jelenlegi formáját az 1920-as években nyerhette el. A birtok a Wattay családtól előbb a Telekiekhez, majd 1928-ban házasság során Tisza családhoz került, és 1849-ben Görgey Artúr tábornok főhadiszállásaként is szolgált. A kastély első állandó lakója Tisza Lajos lehetett, akinek a nevéhez az 1879-es, első nagyobb átalakítások is kötődnek. Az 1940-es években, a település felparcelláztatása után először Tisza István Kertváros volt a környék neve, majd Tiszaistvánligetről átnevezték Adyligetre, amihez az ötletet a költő és a miniszterelnök legendás szembenállása adta.

A háború miatt a Tisza család Argentínába, majd Amerikába menekült. Tisza Lajos Kálmán az utolsó pillanatban úgy rendelkezett, hogy a kastély vadászgyerekek oktatását szolgálja, ez azonban sajnos nem valósult meg. Sok funkciója (pártnyaraló, pártiskola, honvédségi üdülő) mellett végül Mezőgazdasági Szakképző Intézet és Nevelőotthon működött benne, ahol a kastély épületét kollégiumként használták. 

A Teleki – Tisza - kastély felújítása:

A Magyar Cserkészszövetség 2013-ban kapta meg a Nagykovácsi Kastélypark Komplexumot, melynek fejlesztésére egy kormányhatározattal 2,5 milliárd forintot ítéltek meg, ezenfelül egy európai uniós pályázaton további 30 millió forint támogatást ítéltek meg az oktatási épület energetikai fejlesztésére.

A felújítási koncepció kialakításánál a Magyar Cserkészszövetség Mérnökirodája maximálisan figyelembe vette a műemléki értékeket és az épületben rejlő lehetőségeket. Alapos kutatás után Gyulai Attila, Katona András és Riedel Miklós építészek több olyan bővítményt lebontásra jelöltek ki, amelyek a második világháború után épültek, így a főút felől újra láthatóvá vált a kastély épülete. Az 1945 utáni épületek közül megmaradt a 2001-ben épült panzió és a 60-as években kialakított oktatási épület, amely 2015-ben már átesett egy korszerűsítésen.

A tájképi kert 10 éves rehabilitáció során fog megszépülni. Az örökségvédelmi szempontú kertépítést gondos szakértői felmérések előzték meg, a kivágásra ítélt fák helyére őshonos fajtákat telepítenek az Örökségvédelmi Hivatal által engedélyezett terv szerint. Az épületegyüttes, a kastélypark és a település értékeit szem előtt tartó rekonstrukció tovább emeli nemcsak a közvetlen környezet, hanem Nagykovácsi fényét is.

  • Instagram - Black Circle
  • facebook-square
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now